A menedzserszűrés eredményeként olyan egészségügyi problémák is napvilágra kerülhetnek, amelyekről korábban nem voltunk tudomásunk, mert panaszokat még nem okoztak.
Az eredmények megismerésével, illetve a betegségek kezelésével megelőzheti a súlyosabb – akár végzetes – problémák kialakulását.
Elsősorban azoknak, akik gyorsan, egyszerűen, várólistáktól mentesen szeretnék egészségügyi állapotukat felmérni.
Ne feledje, a súlyos betegségek korai szakaszokban tünetmentesek lehetnek! Ha bármelyik pont jellemző Önre, javasoljuk, hogy jelentkezzen szűrővizsgálatra!
Nóra BaloghA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Csak ajánlani tudom a helyet! Műtét előtti vizsgálatokon és laborvizsgálaton jártam itt, és maximálisan elégedett voltam mindennel. A recepciós hölgy és Melinda is rendkívül kedvesek, ügyesek és gyorsak, mindenben segítőkészek voltak. Az egész helyen jó hangulat uralkodik, ami sokat számít egy ilyen helyzetben. A környezet tiszta, igényes, jól szervezett. Az időpontok egyeztetésében is nagyon rugalmasak, nem kellett várakoznom, minden gördülékenyen ment. Ritka az ilyen profi és emberközpontú hozzáállás – abszolút pozitív tapasztalat! Köszönök mindent ! :) Szebasztian BakA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Orvosi alkalmassági vizsgálaton voltam. A Hölgy nagyon kedves, a légkör kellemes. Mindenkinek ajánlom! Köszönöm szépen! Péter GyöngyössyA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Kardiológiai vizsgálaton voltam, nagyon elégedett vagyok (mármint az ott tapasztaltakkal és körülményekkel, a vérnyomásommal már nem annyira :/ ). Nagyon kedves volt mindenki, kellemes a légkör, jókedvűek, kedvesek a hölgyek. Ha nem rendelő lenne, azt mondanám szívesen visszajárnék. Nincs az a nyomasztó érzés mint az "államiba". Jaa LaaA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Mindenkinek ajánlom! Az esti órákban voltam alkalmassági vizsgálaton. Nagyon kedves a Hölgy! Várnom sem kellett egy percet sem. Ahogyan megérkeztem ,már foglalkozott is velem. Tavaly tüdőröntgenen is voltam,ott is minden simán ment nagyszerű szakértelemmel. Szóval tényleg ajánlom! Köszönöm szépen! Orsi Nagy (Orsika)A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors időpont foglalás, ügyintézés, kedves kollégák. Ajánlom mindenkinek. Hanga KincsverőA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Először tüdőszűrő és üzemorvosi vizsgálat miatt jártam,pont abban az időszakban amit egy korábbi értékelő említett-az egyik doktornő látta el a recepciós feladatokat is kolléganőjük váratlan hiányzása miatt. Ennek ellenére remekül kezelte a helyzetet, végig kedves és vicces volt, azt hiszem először nevettem ennyit egészségügyi ellátás során. Az eredmény nagyon hamar megérkezett. Kedvező árakkal dolgoznak, emiatt és a korábbi jó tapasztalatok miatt a mai laborvizsgálatra újra őket választottam. Egyetlen percet sem várakoztam, pedig előttem is volt páciens és utánam is. Köszönöm az ellátást. Izabella Kinga BognárA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Dr Dutka Edina nagyon kedves, segítőkész és gyors, és az asszisztesne is. Ár - érték arányban verhetetlenek.
Menedzserszűrés csomagjainkon belül minden szükséges vizsgálatot egy helyen, egy időben elvégzünk, majd pár napon belül kiértékelünk.
Egy fél munkanap alatt megtudhatja, mire kell jobban odafigyelnie! Vegye kezébe újra az irányítást!
Az egészségünk megőrzése a legjobb befektetés, amit magunkért tehetünk!
Mert sorban állás nélkül egy, az ön igényeinek megfelelő, komplett egészségügyi szűrésen vehet részt.
Mert biztosítjuk az időt arra, hogy elmondja panaszait, problémáit, így garantáljuk a maximális hatékonyságot.
Mert modern, barátságos környezetben tapasztalhatja meg a magas szakmai színvonalunkat.
Mert rugalmasan, akár hét végén is elvégezzük a komplex szűrést.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a szolgáltatásainkkal kapcsolatosan leggyakrabban felmerülő kérdéseket.
Kattintson az egyes elemekre a válaszhoz.
Általában 1-2 munkanapon belül rendelkezésre állnak.
Minden szükséges vizsgálatot egy helyen végzünk el.
A menedzserszűrések időtartama 1-3 óra között változik a választott csomag méretétől függően.
Kérjük, hogy a kapott időpont előtt 5 perccel érkezzen, hogy időben el tudjuk végezni a szükséges betegfelvételt.
Az optimális eredmények érdekében éhgyomorral szükséges érkezni.
Hétfőtől péntekig 8:00 és 17:00 óra között és szombaton 8:00 és 12:00 óra között állunk rendelkezésére a +36-20/619-4413 telefonszámon.

Kiválasztja a megfelelő csomagot a Menedzserszűrések
közül.

Időpontot foglal

A megfelelő szakorvoshoz irányítjuk

A vizsgálat után átadjuk az eredményét
Technológiákat, például sütiket használunk az eszközadatok tárolására és/vagy elérésére. Ezt a böngészési élmény javítása, valamint (nem) személyre szabott hirdetések megjelenítése érdekében tesszük. Az ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen a weboldalon, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás megtagadása vagy visszavonása bizonyos funkciók és szolgáltatások működését hátrányosan befolyásolhatja.
A szolgáltatás díjköteles, fizetése előre utalással történik.